Csúf igazság

Sokszor olyan könnyű hazudni. Folyamatosan. Megállíthatatlanul. Talán észre sem vesszük. És eszünkbe sem jut, hogy esetleg létezik lelkiismeretünk. Már szinte nem is érezzük...
És tudjátok miért könnyű?
Számtalan előnye van...
Például könnyebben be tudunk illeszkedni az adott társaságba. Nézzünk egy példát erre is: van átlagember, egy szürke kisegér, a foglalkozása lehet akár tanár, könyvelő vagy könyvtáros... akármi. Egy új munkahely váltásával bekerül egy új, egy vagányabb társaságba. Legyen férfi, és a neve... hmm... talán Péter. Péter ráadásul félénk, túl szerény és kisebbségi komplexussal küszködik. Ahhoz, hogy elfogadják, hogy elismerjék, nevet kell szereznie magának, akármivel. Mit tesz annak érdekében, hogy megfeleljen? Na vajon mit? Hazudik. Nem feltétlenül, de tegyük fel most az egyszer.
Vagy ott van egy szerelmi kapcsolat. Vegyük elő újra szegény Petit. Nem feltétlenül fog beleszeretni visszahúzódó, szerény személyébe álmai nője. De Péter harcol érte, mert szerelmes, vagy egyszerűen már nagyon magányos, és minden álma egy társ, ne adj isten család. Hazudik.
Iskolai, munkahelyi problémák? Hazudunk, ha kell. Drogosok és alkoholisták, akik stikában veszik meg a boltban, patikában a "hozzávalókat"? Homoszexuálisak, leszbikusok, perverzek és egyéb "társadalomba nem illőek"? Hazudnak. Nem csak az eladóknak, hanem saját maguknak is. Ahogyan azok az emberek is, akik látszólag élvezik és szeretik a munkájukat, de az egész csak megszokás. Becsapják saját magukat. És mindenkit, akik a környezetükben van. A családtagokat, a barátokat, a gyerekeket, a párjukat... Hazudnak, és ehhez már egész kicsi korunktól hozzá vagyunk szokva, amikor eltörtünk véletlen egy vázát, és ha anyu hamarabb hazajön a munkából, félve próbáltunk valamit beadni neki. Hazugságot.
Amikor eltitkoljuk saját valónkat, mert egészen addig hazudtunk, vagy amikor valamit nem merünk elmondani és emiatt állítjuk az ellenkezőjét, nos, akkor valami gáz van...
Nem vagyunk tisztában azzal, hogy anyunak és apunak tökmindegy, ha meleg vagy. Te mindig az ő kisfiuk leszel. Rá fognak döbbenni. De a gyermeked is biztos megérti, ha már megint nem tudsz elmenni az iskolai előadásra, amiben szerepel, mert éppen érte dolgozol annyit. Biztos megértené, ha leülnétek, és elmagyaráznád neki szépen, és megnyugtatnád, hogy legközelebb - ha törik, ha szakad - ott leszel... Ő is rá fog jönni.
Vagy ha fontolóra vennéd és tisztáznád a dolgokat magadban, hogy "vajon miért iszom/drogozom?" Könnyű erre legyinteni, bizony. De ne felejtsd el, hogy nem vagy egyedül, nemcsak hogy sokan állnak melletted, hanem mögötted is vannak, akik a te utadat járják...
A szerelem meg persze egy csúnya játék. Majdnem olyan csúnya, mint az orosz rulett...:D
De MUSZÁJ összeszednünk magunkat akkor is, ha nem látunk semmi esélyt sem. Ha a szerelmednek elárulnád, hogy igazából mit is érzel iránta, biztosan értékelné, ki tudja, talán szerencséd is lesz...:) Muszáj elé állnunk, muszáj esélyt adnunk magunknak és neki, mert ha nem tesszük, mi sem tudunk továbblépni, vagy csak nagyon nehezen és kétségek közt (mi lett volna ha?). Meg kell tennünk a saját lelki nyugalmunkért is...
Lehet, hogy fájni fog, de talán ez a lényeg... Mert az a csúf igazság, hogy bizony mindenkinek meg kell vívnia a kis egyszemélyes harcát önmagával...