Sajnálom... Tényleg, és őszintén sajnálom... hogy nem vagyok elég jó Nekik... hogy nem jönnek azok az emberek, srácok, akiket szerethetnék, akiket úgy nevezhetnék: a párom, a kedvesem, a barátom...
Biztos valami nem jó. Valami hibádzik bennem. Valami elromlott legbelül, ami nem engedi, hogy működjön a dolog. Hogy működjek. Vagy én rontottam el... Akár egy törött óra. Ránéznek, legyintenek, kidobják, és soha felé sem néznek a továbbiakban, mert már nem kell... Nem jó semmire, nem lehet használni...
Ízlelgetem ezt a szót, ezeket a szavakat...
Még mindig nem értem, de a végeredményt látom. Látom, hogy nem nevezhetem magam szerencsésnek, felhőtlenül boldognak vagy csak szeretetteljesnek. Nem vagyok csodálatos és lenyűgöző. Nem vagyok igéző pillantású. Nincsenek hosszú lábaim, nem vagyok feleségtípus sem. Nem tökéletes a bőröm, és az összes többi testrészem sem. Túl makacs és konok vagyok, ezért nem járnak jól velem a pasik... Túlságosan szeretem a szabadságomat, és féltem is. Ahogy önmagamat.
Ahogy így elgondolkodtam, talán jobb is, ha nem próbálják áttörni a Falamat, nem biztos, hogy olyan valakit találnak mögötte, aki megfelel nekik... És a fal csak vastagszik, és nő.
Amúgy is... már egyre kevesebben akarják áttörni, végül is minek vesződnének vele... Talán csak megkaparják az oldalát, vagy kopognak, esetleg a sivár földről felszednek egy kavicsot, és bizonyos távolságról a fal felé hajítják, majd egy pillanatig elgondolkodnak és továbbállnak. De nem törik be...
Majd talán egyszer én magam bontom le a Falat. Talán... De nem tudom, hogyan és mikor, vagy miért...
Meglátjuk:)...
Biztos valami nem jó. Valami hibádzik bennem. Valami elromlott legbelül, ami nem engedi, hogy működjön a dolog. Hogy működjek. Vagy én rontottam el... Akár egy törött óra. Ránéznek, legyintenek, kidobják, és soha felé sem néznek a továbbiakban, mert már nem kell... Nem jó semmire, nem lehet használni...
Ízlelgetem ezt a szót, ezeket a szavakat...
Még mindig nem értem, de a végeredményt látom. Látom, hogy nem nevezhetem magam szerencsésnek, felhőtlenül boldognak vagy csak szeretetteljesnek. Nem vagyok csodálatos és lenyűgöző. Nem vagyok igéző pillantású. Nincsenek hosszú lábaim, nem vagyok feleségtípus sem. Nem tökéletes a bőröm, és az összes többi testrészem sem. Túl makacs és konok vagyok, ezért nem járnak jól velem a pasik... Túlságosan szeretem a szabadságomat, és féltem is. Ahogy önmagamat.
Ahogy így elgondolkodtam, talán jobb is, ha nem próbálják áttörni a Falamat, nem biztos, hogy olyan valakit találnak mögötte, aki megfelel nekik... És a fal csak vastagszik, és nő.
Amúgy is... már egyre kevesebben akarják áttörni, végül is minek vesződnének vele... Talán csak megkaparják az oldalát, vagy kopognak, esetleg a sivár földről felszednek egy kavicsot, és bizonyos távolságról a fal felé hajítják, majd egy pillanatig elgondolkodnak és továbbállnak. De nem törik be...
Majd talán egyszer én magam bontom le a Falat. Talán... De nem tudom, hogyan és mikor, vagy miért...
Meglátjuk:)...
