Igazság...:)

"A megelőlegezett szeretet és bizalom eredményeként megindul a lelkekben az átalakulás! A sebzett, megriasztott, felőrölt, de fejlődésre még így is alkalmas, bizakodó emberlélekben az iránytű a jó, előrevivő irányba fordul." (Szabó Ferencné)
	<3

Érzések és meglehetősen csúnya gondolatok :D

Tehát annyit azért leszögeznék, hogy én aztán tipikus Rák vagyok olyan téren, hogy ha valamiféle érzelmi behatás ér, ami esetleg veszélyezteti a lelki biztonságomat, azonnal behúzódok a páncélzatom mögé. Én aztán ki nem mutatom, történjen bármi...:D Ez persze nem a legszerencsésebb tulajdonság, de ez van, ha túl óvatos az ember.
Ha történetesen egy pasiról van szó, az embernek minden eszébe jut, kivéve a játékos gyilkosságot. Szintén kivéve persze akkor, ha az a férfi/fiú megbántotta, esetleg hazudozik össze-vissza. Na, azt egy női lélek nehezen viseli el, megsértődik, vagy magába roskad, önsajnálatba menekül vagy hősünk csak egyszerűen olyan rendkívül büszke hölgy, hogy egyáltalán nem is hajlandó - nemhogy kimutatni -, de még csak érzékeltetni, sejtetni sem érzelmeit.
Körülbelül hasonló a helyzet, persze én eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg megfojtom egy drótdarabbal vagy hasonlóval (nem kell azért komolyan venni:D). Elneveztem az adott napot Torkos (pl.) Keddnek, nem véletlen azt hiszem, jól megszívatott, nagyot koppantam, de végül is ilyenkor eszébe jut az embernek, a Nőnek (nem pont én), hogy vajon milyen lesz a jövőbeni élete, milyen hatással lesz ez az esemény rá illetve előrevetíti a lépéseket, amiket még meg fog tenni.
Először is nem tudom, hogy Ti hallottatok-e már a PasiPárnáról :D, ha nem akkor adom a linket: http://www.pasiparna.hu/
Az már nem is lényeg, hogy kinek mi a véleménye róla, mindenkinek joga van dönteni, hogy ez most hülyeség vagy egészen vicces és ártatlan kis párna. Viszont abban biztos vagyok, hogy veszek belőle legalább tíz darabot, adok nekik nevet (pl.: Bob, Ken, Keanu, Gerard Butler, Brad meg hasonlók:D), és ha kell, mindennap hülyére zabálom magam minden jóval, ami csak létezik, mert tudom, hogy Ők sosem szólnak rám, hogy jé, kicsit mintha megnőtt volna a combod, vagy a farod...:D
Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy mit tennék azzal a bizonyos másikkal:D. Példának okáért egy helyes kis Kalasnyikovval térdre kényszeríteném, megkötözném, körbekorbácsolnám, rádobnék pár Molotov-koktélt, illetőleg kikötözném egy cölöphöz, ahol 3 teljes napig nem kapna enni...xD
Ez a tervem, mely végül is mély agymunka következtében meg is született,
és természetesen végre is hajtanám, ha pl. a náci Németországban élnénk még, vagy minimum egy bantunéger törzsben...
Ezért szívesen börtönbe vonulnék, dalolva és lelkiismeret furdalás nélkül, ahol aztán volna szép életem, megoldanám egy életre a saját élelmezésemet, egy szempillantás alatt saját cella, és adót sem kell fizetnem.:D A barátnőim büszkén hozzák majd be a kedvenc PasiPárnámat (xD), rántott csirkecombot, de minimum kínai kaját.
Hát... ennyit tudok elmondani Vietnamról...:DDD

(Az utóbbi irományt nem kell ám véresen komolyan venni, nem ment el az eszem sem, csak éppen jól esett hülyéskedni egy kicsit!:D)

Aludjatok jól a PasiPárnáitokkal (úgyis úgy néz ki, mintha Koppány egyik darabja lenne felnégyelés után) !:D:)

http://s9.bitefight.hu/c.php?uid=106215
Katt rá, kérlek!:) Köszönöm.

Idézetek...

"Jó néha sötétben holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, tele szájjal enni, hangosan szeretni, jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni ha fáj, remegni, ha félek, olyan jó néha érezni, hogy élek..."

"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket,
s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá."
(Paul Gerardy)

“Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.”
(Szerelmünk lapjai)





„Mi a csoda? … Hát egyszerűen az, hogy a szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol.” (Márai Sándor: Az igazi)

A Fal

Sajnálom... Tényleg, és őszintén sajnálom... hogy nem vagyok elég jó Nekik... hogy nem jönnek azok az emberek, srácok, akiket szerethetnék, akiket úgy nevezhetnék: a párom, a kedvesem, a barátom...
Biztos valami nem jó. Valami hibádzik bennem. Valami elromlott legbelül, ami nem engedi, hogy működjön a dolog. Hogy működjek. Vagy én rontottam el... Akár egy törött óra. Ránéznek, legyintenek, kidobják, és soha felé sem néznek a továbbiakban, mert már nem kell... Nem jó semmire, nem lehet használni...
Ízlelgetem ezt a szót, ezeket a szavakat...
Még mindig nem értem, de a végeredményt látom. Látom, hogy nem nevezhetem magam szerencsésnek, felhőtlenül boldognak vagy csak szeretetteljesnek. Nem vagyok csodálatos és lenyűgöző. Nem vagyok igéző pillantású. Nincsenek hosszú lábaim, nem vagyok feleségtípus sem. Nem tökéletes a bőröm, és az összes többi testrészem sem. Túl makacs és konok vagyok, ezért nem járnak jól velem a pasik... Túlságosan szeretem a szabadságomat, és féltem is. Ahogy önmagamat.
Ahogy így elgondolkodtam, talán jobb is, ha nem próbálják áttörni a Falamat, nem biztos, hogy olyan valakit találnak mögötte, aki megfelel nekik... És a fal csak vastagszik, és nő.
Amúgy is... már egyre kevesebben akarják áttörni, végül is minek vesződnének vele... Talán csak megkaparják az oldalát, vagy kopognak, esetleg a sivár földről felszednek egy kavicsot, és bizonyos távolságról a fal felé hajítják, majd egy pillanatig elgondolkodnak és továbbállnak. De nem törik be...
Majd talán egyszer én magam bontom le a Falat. Talán... De nem tudom, hogyan és mikor, vagy miért...
Meglátjuk:)...

Tetoválások

"A hitből történő tetoválást egyetlen egyszer sem fogod megbánni. Soha. A halálodig büszke leszel rá."
(Dr. Csernus Imre)

És mennyire igaz!:)

"Nekem mindig pozitív érzéseim vannak olyanok irányában, akik megmutatják magukat. Azt mondják, nem érdekel, mások mit gondolnak, nekem ez a vágyam és elég bátor vagyok ahhoz, hogy ezt nyíltan viseljem. Tisztelem azokat, akik ettől nem félnek."
(Feldmár András, pchichoterapeuta)

"Ahogyan a kezdődő ráncaim is, a tetoválásaim is azt jelentik számomra, hogy éltem."
(Koncz Orsolya)



Ne féljetek megmutatni magatokat, ez a világ átalakulóban van, mint ahogy minden folyamatosan változik. A vélemények, a gondolkodásmódok, a generációk... Vannak áthatolhatatlan akadályok, de ezt megoldja az idő múlása és a divat...
Csak egy kis tolerancia szükséges. Már nem csak börtöntöltelékek, tengerészek, kirekesztettek, rosszfiúk védjegye a tetoválás, hanem mindenki joga. És fordult a világ. A feje tetejére. Az értelmes, intelligens, eredeti és stílusos egyéniségeket ismerjük fel "extrém" külsejükről, tetoválásaikról, piercingjeikről, tágítóikról...(Vannak kivételek.)
Vannak gondolataik, mélyek és sokat mondóak, és ez a bőrükre van kivetítve, ahogyan a művész az ihletét vászonra, papírra veti. Megalkotja őket, és ugyanígy a tetoválást viselők megalkotják saját magukat is. Alkotnak, kifejezik személyiségük egy darabját, szótlanul, nonverbálisan, képben és határtalanul, szabadon. Ezt a függetlenségi vágyat kiáltják a társadalomnak, közlik a nagyvilággal. Fantáziadús lények, akik átlépve az emberi elme és a társadalom határait, bátran szembemennek mindennel és mindenkivel.
Hősök.

Csúf igazság

Sokszor olyan könnyű hazudni. Folyamatosan. Megállíthatatlanul. Talán észre sem vesszük. És eszünkbe sem jut, hogy esetleg létezik lelkiismeretünk. Már szinte nem is érezzük...
És tudjátok miért könnyű?
Számtalan előnye van...
Például könnyebben be tudunk illeszkedni az adott társaságba. Nézzünk egy példát erre is: van átlagember, egy szürke kisegér, a foglalkozása lehet akár tanár, könyvelő vagy könyvtáros... akármi. Egy új munkahely váltásával bekerül egy új, egy vagányabb társaságba. Legyen férfi, és a neve... hmm... talán Péter. Péter ráadásul félénk, túl szerény és kisebbségi komplexussal küszködik. Ahhoz, hogy elfogadják, hogy elismerjék, nevet kell szereznie magának, akármivel. Mit tesz annak érdekében, hogy megfeleljen? Na vajon mit? Hazudik. Nem feltétlenül, de tegyük fel most az egyszer.
Vagy ott van egy szerelmi kapcsolat. Vegyük elő újra szegény Petit. Nem feltétlenül fog beleszeretni visszahúzódó, szerény személyébe álmai nője. De Péter harcol érte, mert szerelmes, vagy egyszerűen már nagyon magányos, és minden álma egy társ, ne adj isten család. Hazudik.
Iskolai, munkahelyi problémák? Hazudunk, ha kell. Drogosok és alkoholisták, akik stikában veszik meg a boltban, patikában a "hozzávalókat"? Homoszexuálisak, leszbikusok, perverzek és egyéb "társadalomba nem illőek"? Hazudnak. Nem csak az eladóknak, hanem saját maguknak is. Ahogyan azok az emberek is, akik látszólag élvezik és szeretik a munkájukat, de az egész csak megszokás. Becsapják saját magukat. És mindenkit, akik a környezetükben van. A családtagokat, a barátokat, a gyerekeket, a párjukat... Hazudnak, és ehhez már egész kicsi korunktól hozzá vagyunk szokva, amikor eltörtünk véletlen egy vázát, és ha anyu hamarabb hazajön a munkából, félve próbáltunk valamit beadni neki. Hazugságot.
Amikor eltitkoljuk saját valónkat, mert egészen addig hazudtunk, vagy amikor valamit nem merünk elmondani és emiatt állítjuk az ellenkezőjét, nos, akkor valami gáz van...
Nem vagyunk tisztában azzal, hogy anyunak és apunak tökmindegy, ha meleg vagy. Te mindig az ő kisfiuk leszel. Rá fognak döbbenni. De a gyermeked is biztos megérti, ha már megint nem tudsz elmenni az iskolai előadásra, amiben szerepel, mert éppen érte dolgozol annyit. Biztos megértené, ha leülnétek, és elmagyaráznád neki szépen, és megnyugtatnád, hogy legközelebb - ha törik, ha szakad - ott leszel... Ő is rá fog jönni.
Vagy ha fontolóra vennéd és tisztáznád a dolgokat magadban, hogy "vajon miért iszom/drogozom?" Könnyű erre legyinteni, bizony. De ne felejtsd el, hogy nem vagy egyedül, nemcsak hogy sokan állnak melletted, hanem mögötted is vannak, akik a te utadat járják...
A szerelem meg persze egy csúnya játék. Majdnem olyan csúnya, mint az orosz rulett...:D
De MUSZÁJ összeszednünk magunkat akkor is, ha nem látunk semmi esélyt sem. Ha a szerelmednek elárulnád, hogy igazából mit is érzel iránta, biztosan értékelné, ki tudja, talán szerencséd is lesz...:) Muszáj elé állnunk, muszáj esélyt adnunk magunknak és neki, mert ha nem tesszük, mi sem tudunk továbblépni, vagy csak nagyon nehezen és kétségek közt (mi lett volna ha?). Meg kell tennünk a saját lelki nyugalmunkért is...
Lehet, hogy fájni fog, de talán ez a lényeg... Mert az a csúf igazság, hogy bizony mindenkinek meg kell vívnia a kis egyszemélyes harcát önmagával...