A Halott...

Nem is kertelek tovább... Olyan embert bántottam meg és hasítottam a lelkébe, akit nagyon kedvelek... Hogy szeretem-e? Nem tudom. És gyűlölöm magam. Nagyon. Mert határozatlan vagyok. Mert nem érzem magam biztonságban. Mert hülye vagyok azért, mert akaratomon kívül kétségek között hagyom, és ezt ő úgy veszi, hogy szórakozom vele... Pedig annyira nem akarok... Rám sem néz, nem köszön és nem szól... Akaratomon kívül olyat mondtam, ami nem igaz, és pont az ellenkezőjét érzem. Mindenki azt mondta, hogy mikor eljön az ideje, érezni fogom és főleg tudni azt, hogy szerelmes vagyok. Anyu is ezt mondta. DE nem tudom. Nem tudom mikor vagyok az, nem tudom eldönteni, és nagyon fáj az, hogy döntésképtelen vagyok. Képtelen vagyok megnyílni, mert nem akarom, hogy bántsanak, de muszáj, különben elmegy mellettem a boldogság és a remény, és egy üres halott leszek, aki nem tudja mit akar és mindig csak a köztes utat választja, csak azért, hogy megkímélje magát a csalódásoktól és a bántalmaktól. És senki nem tud segíteni, mert nem is lehet. Lehet, hogy ez a megoldatlan probléma belőlem fakad? Egy lecke vár rám? Azzal, hogy őt elveszítem? Miért vagyok ilyen? Miért nem vagyok másvalaki bőrében? Aki bátrabb vagy határozottabb? Nem akarom elveszíteni, de mégis képtelen vagyok valamiért, menekülök a baj elől, de mindig ott van, beleivódott minden porcikámba és minden szóba, képtelen vagyok együtt élni vele... Nem tudom, hogy mit tegyek, annyira egy szar, szemét alak vagyok... És tudom, hogy ezt senki sem olvassa, és senkit nem érdekel, de komolyan nem tudom, hogy mit kellene tennem és mi vár rám....:'(